A februári hónap számos jelentős eseményt hozott a PBN és partnerei számára, amelyek középpontjában az innováció, a képzési programok és a nemzetközi együttműködések álltak.
Eredmények felülvizsgálata és nemzetközi mesterséges intelligencia képzés
Február 11-13. között a
BrAIn projekt jelentős mérföldkőhöz érkezett. A projekt eredményeinek első éves felülvizsgálatára a belgrádi partnertalálkozón került sor, ahol a partnerek részt vettek a gyártás fókuszú mesterséges intelligencia alkalmazásokat bemutató képzésen is. Az esemény összehozta a projektpartnereket, érintetteket és AI szakértőket, hogy értékeljék az eddigi előrehaladást.
Az első év felülvizsgálata során kiemelésre kerültek a főbb eredmények, köztük a gyártásban alkalmazott AI demo esetek, amelyek kapcsán a Közös Titkárság értékes visszajelzéseket adott a jövőbeli irányok finomhangolására. A projekttalálkozón a partnerek egyeztettek a következő lépésekről, különös tekintettel az AI-integrációra és a KKV-k számára készített oktatási anyagokra.
A nemzetközi AI képzés sorozat keretében most a gyártás témaköre került terítékre, de a későbbiekben az agrárium és az egészségipar számára hasznos AI megoldásokról lesz szó. A jelenlegi gyártásra fókuszáló képzés az ipar 5.0 átalakító erejére, a robotikára és a megvalósítás kihívásaira összpontosított. Ez a kezdeményezés a gyártásban dolgozó szakembereket látja el a mesterséges intelligencia hatékony integrálásához szükséges ismeretekkel és készségekkel.
Hatékony képzési programok fejlesztése az önkormányzatok és vállalkozások bevonásával
Február elején a PBN látta vendégül az
IaaS4DR projekt partnereit. A találkozó során a projektpartnerek közösen dolgoztak azon, hogy miként lehetne eredményesen bevonni az önkormányzatokat és a stakeholdereket a projektben zajló képzési programokba, melynek célja átfogó támogatást nyújtani vállalkozások és szakemberek számára az üzleti fejlődés, finanszírozás, piackutatás, innováció, gyártás területein, hogy növelni tudják versenyképességüket és képesek legyenek alkalmazkodni a piaci kihívásokhoz.
A találkozó során a Szombathelyi Önkormányzat képviseletében Bokányi Adrienn tanácsnok mutatta be a város stratégiáit és széleskörű innovációs ökoszisztémáját. A partnerek interaktív látogatáson vettek részt a PBN-nél, ahol megtekinthették és beszélgethettek a humanoid robottal, illetve betekintést nyerhettek a PBN-nél zajló fejlesztési munkákba is.
Nemzetközi szeminárium a startupok növekedéséről
Február közepén Porto a startup fejlesztés központjává vált, amikor az ANI | Agência Nacional de Inovação nemzetközi szemináriumot szervezett a
SKALE2CT projekt keretében. Az esemény összehozta a projektpartnereket, érintett feleket és portugál iparági vezetőket, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, stratégiáikat és a startupok növekedését elősegítő szakpolitikai irányelveket.
A startupok növekedéséhez hozzájáruló közös alkotási tevékenységekre és innovatív eszközökre fókuszáló szeminárium teret adott a bevált gyakorlatok bemutatására, kiemelve a közvetítő szervezetek szerepét az akcelerációs szolgáltatások fejlesztésében.
A SKALE2CT projekt hét országot és nyolc szervezetet egyesít, hogy kétéves időszak alatt áttekintse és elemezze Európa legjobb startup-támogatási gyakorlatait. Az esemény részeként a mintegy 20 fős delegáció a portugál kutatási és innovációs ökoszisztémát is felfedezte, betekintést nyerve a legújabb technológiai megoldásokba.
Szociális és Szolidáris Gazdasági kezdeményezések Szombathelyen
Február 5-én a PBN látta vendégül a
3P4SSE projekt partnereit egy inspiráló szakértői találkozón, amelynek célja Szombathely szociális és szolidáris gazdasági kezdeményezéseinek, helyi ökoszisztémájának feltérképezése volt.
A napot tartalmas szakmai eszmecserék és helyszíni látogatások tették különlegessé. Vendégeink betekintést nyerhettek az at.home és az am-LAB innovatív kutatási környezetébe, ahol első kézből ismerhették meg a szolidáris gazdasági támogatására szolgáló újszerű megközelítéseket. Emellett a partnerek részletesen megvitatták a magyarországi helyi akciótervet, elemezve azokat a stratégiákat, amelyek elősegíthetik a regionális együttműködés és fenntarthatóság megerősítését.
A Peer Review értékes platformot biztosított a tudásmegosztásra, a bevált gyakorlatok értékelésére és az együttműködés előmozdítására, tovább erősítve közös elköteleződésünket a szolidáris gazdasági kezdeményezések fejlesztése iránt a különböző régiókban.
Szakértői találkozó Trento városában: A szolidáris gazdasági megerősítése
A
3P4SSE partnerség február 11-12-én Trento és Rovereto városában is összegyűlt egy szakértői értékelő találkozóra, amelyet a Trentino Autonóm Tartomány szervezett. Az esemény középpontjában Trentino helyi akciótervének (Local Action Plan) értékelése és a szolidáris gazdasági körzetek fejlesztése állt, amelyet mélyreható megbeszélések és helyszíni látogatások egészítettek ki.
Mintegy 24 résztvevővel mélyreható megbeszéléseken és helyszíni látogatásokon vettünk részt, hogy feltárjuk a szociális és szolidáris gazdaság (SSE) kezdeményezések valós hatásait.
A szakértői értékelés legfontosabb eredményei:
Az esemény a béke harangjának szimbolikus meglátogatásával zárult, megerősítve a befogadó és fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségünket.
Szombathely2030 Stratégia félidei felülvizsgálata
A
Szombathely2030 program évi első munkacsoport megbeszélésén a közelmúltban megvalósult projektek és új kezdeményezések áttekintése történt. A következő időszakban a 10 éves program első felének felülvizsgálata zajlik, hogy konkrét, egymást erősítő és azonnal indítható projektek rendszere alakulhasson ki. A megbeszélés során számos kulcsfontosságú projektötlet merült fel, többek között a szakképzési infrastruktúra fejlesztése, az egészségipar helyi szereplőinek azonosítása, a „zöld ipari park” koncepciója, valamint a közlekedés és a turizmus fejlesztése.
Sor került az
OD4Growth projektben futó tevékenységek áttekintésére is, melyek szorosan kapcsolódnak a Szombathely2030 célkitűzéseihez. A projekt keretében a PBN és Szombathely Város Önkormányzata közösen dolgoznak egy pilot megvalósításán, okos város megoldások és adatalapú szolgáltatások témában.
A további lépések keretében március 18-án egy intenzív workshopra kerül sor, ahol a Szombathely2030 stratégia felülvizsgálatát, megújítását végzik el a partnerek, a kapcsolódó új projektjavaslatokat bemutatják. Az eredmények alapján egy egységes dokumentum készül, amely alapot ad a további együttműködésre és érdekérvényesítésre, célként kitűzve a fejlesztések megvalósítását a lakosság életminőségének javítása érdekében.