9700 Szombathely, Zanati út 32-36.

+36 94 505 003

EN

„NEM GAGYI A NAGYINAK” – ötletverseny

Jobbá tesszük a jövőt!

 
Az idei évben megrendezésre került a „NEM GAGYI A NAGYINAK” – ötletverseny helyi egyetemek és cégek támogatásával.
 
Az ötletverseny keretében a csapatoknak olyan innovatív ötlettel, egy okos bútor vagy tárgy tervével kellett előállniuk, mely segítheti az idős társaink mindennapjait vagy gondozását. Az összesen 6 hetes felkészülési idő alatt a csapatok szakmai mentorok segítségét is igénybe vehették az alábbi területeken: marketing, üzleti terv készítés, műszaki kérdések. A döntőben 3 csapatnak volt lehetősége egy pitch keretében bemutatni ötletét.
 

 
 
A díjnyertes ötlet csapata az am-LAB segítségével elkészítheti első prototípusát, valamint az at.home jóvoltából a termék tesztelését is megkezdheti a célcsoport tagjaival. Ezen kívül lehetőséget kapnak díjnyertes ötletük nemzetközi szintéren való bemutatására, és a szabadalmi folyamatok elindításában is támogatást kapnak.

A döntős csapatok az alábbi problémákra kerestek megoldást:  
 
 
KözgazdÁSZOK
A csapat tagjai az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói
Csapat létszám: 3 fő
A csapat ötlete az alábbi problémára kíván megoldást nyújtani:
„Az idősek sokszor esetlenek és hagyják feltűnő helyen pénztárcájukat ez lehetőséget ad a zsebtolvajok számára, hogy kirabolják őket és pénzüket elsajátítsák. Ezen problémából kiindulva az ötletünk egy okos pénztárca megvalósítása lenne.”

Invito
A csapat tagjai az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar hallgatói
Csapat létszám: 3 fő
A csapat ötlete az alábbi problémára kíván megoldást nyújtani: „Manapság az idősebb korosztály tagjai különböző derék-, illetve mozgásproblémával rendelkeznek, ami megakadályozza a tárgyak le- és felemelését polcokról, a lehajlás vagy nyújtózkodás, hogy valamit elérjünk a polcon rengeteg erőt és sok izmot igényel. De nem csak az idősek számára okozhat gondot ezeknek a mozgásoknak a kivitelezése, hanem a mozgáskorlátozott, vagy traumát szenvedő személyek számára is segítség lehet az általunk kitalált termék.”

Furnitech (GYŐZTES CSAPAT)
A csapat tagjai az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói
Csapat létszám: 4 fő
A csapat ötlete az alábbi problémára kíván megoldást nyújtani: „Termékünk hasznos lehet idősek számára, mely megoldást jelenthet a végtagfájdalmakra, izomgyengeségre, továbbá segít a fekvőbetegek kényelmében és a monoton testhelyzetből adódó megbetegedések elkerülésében. „

Szervező: 


Együttműködők:      
]